Színház

1866 program


Tokos Zoltán (gitár) Bach-estje Jegyvásárlás
13 Esemény

A nemzetközi hírű gitár művész Bach hegedű és gordonka műveinek eredeti lant átiratait szólaltatja meg hangszerén.

Radioaktív - Manna Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény

Marie Curie, a nő, az anya, a tudós, akit a tudomány történetében egyedülállóan kétszeres Nobel-díjjal tüntettek ki, egyszer a kémia, egyszer pedig a fizika területén. A Sorbonne első női professzora, aki férje halála után átvette katedráját és pontosan ugyanott folytatta az óráját, ahol a tragikus balesetben elhunyt Pierre Curie abbahagyta.

Love Letters - Básti Juli - Scherer Péter
13 Esemény

A Love Letters (Szerelmes levelek) különös színmű: egy férfi és egy nő öt évtizedet felölelő levelezése.

Janikovszky Éva: A lemez két oldala - egyfelvonásos előadás felnőtteknek női hangokra Jegyvásárlás
13 Esemény

* Képzeletszínház felnőtteknek: éles tükör szavakból csiszolva * Emberi játszmák női hangokon * Abszolút szórakoztató színház: egy óra nevetőizom tréning

Főfőnök Jegyvásárlás
13 Esemény

A Főfőnök egy szórakoztató abszurd történet a sohasem látott főnökről, aki e-mailben tartja a kapcsolatot beosztottaival, és aki valójában nem létezik. Őt Ravn, a cég valódi főnöke találta ki saját népszerűsége érdekében, hogy a kollégái előtt a kellemetlen döntésekért ne neki kelljen vállalnia a felelősséget.

Ray Cooney: Páratlan Páros I. Jegyvásárlás
13 Esemény

Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett. Nem messze tőle, úgy négy és fél percnyi autózásra, Barbara izgatottan várja haza richmondi otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik.

A hazug VJB Jegyvásárlás
13 Esemény

Carlo Goldoni A hazug című vígjátéka a mai napig népszerű darabja az európai színpadoknak, hiszen kiválóan szórakoztatja a nézőket.

Balatoni József, alias Jocó bácsi: Tanulj szabadon, taníts szabadon! Jegyvásárlás
13 Esemény

Balatoni József, alias Jocó bácsi Tanulj szabadon, taníts szabadon! című előadása.

Szeretetkönyv színpadon Jegyvásárlás
13 Esemény

Szeretetkönyv - Müller Péter könyve színpadon Színpadi játék egy részben

A negyvenkettedik széken ülő nő Jegyvásárlás
13 Esemény

Felkavaró és provokatív monológ arról, hogyan tud a kor elvárásainak megfelelni ma egy huszonéves lány.

Az én szobám Jegyvásárlás
13 Esemény

AZ ÉN SZOBÁM Önmegcsömörléstörténet

Dühöngő ifjúság Jegyvásárlás
13 Esemény

Budapesten most először látható Nádasdy Ádám remek új fordításában Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Ötvös András és Papp János főszereplésével.

Pintér Béla És Társulata: A 42. hét
13 Esemény

A fogantatástól a születésig negyvenkét hét telik el. Ebben az időszakban játszódik darabunk. Hősünk azonban nem egy születendő gyermek vagy édesanyja, hanem egy szülész-nőgyógyász: Dr. Virágvári Imola.

Játsszunk Háry Jánost! Jegyvásárlás
13 Esemény

Kodály Zoltán – Harsányi Zsolt – Paulini Béla: Játsszunk Háry Jánost! 7–10 éveseknek

CSIKK Jegyvásárlás
13 Esemény

Maik fiatal kora ellenére már átlát a felnőttek hazugságain, de nem tud, és nem is igazán akar beilleszkedni a világukba. Jó tanuló, nincs vele gond az iskolában. Nem különösebben filozofikus alkat, olyasmiken gondolkodik, amiken a kamaszok általában. Az idő múlásán, az öregségen, a szülei rossz házasságán, a tanárai, ismerősei személyiségén. És egyszer csak megjelenik Csikk egy lopott Lada Nivával.

Kávészünet - Te hogyan iszod? Jegyvásárlás
13 Esemény

A Krúdy Klubban, oldott hangvételben, egy csésze, jó, gőzölgő, fekete mellett beszélget a műsorvezető, Perlaki Nóra a színház két művészével, Dunai Júliával és Orosz Róberttel.

Ki vele Néró! Jegyvásárlás
13 Esemény

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: NÉRÓ A VÉRES KÖLTŐ A K2 Színház bemutatója

Rémes születésnap Jegyvásárlás
13 Esemény

Ha valami rémes, akkor az egy temetéssel kezdődő születésnap. Alice, egy szobrász özvegye, a klasszikus bombanő. Ez a napja azonban csupa bosszúság. A régi baráttal való élcelődés közepén beállít egy erőszakos fiatal újságírónő, aki Alice elhunyt férjének titkait akarja megírni. A biztonság kedvéért hoz egy call boyt magával, aki majd ráveszi az “öregasszonyt” a beleegyezésre.

Stanley Kubrick:Mechanikus narancs (kultfilm) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Mechanikus narancs még ma is lélekbe vág, hiszen a manipuláció és a szabad akarat kérdései semmit sem vesztettek aktualitásukból.

Tökéletlenek Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy szélütéses nagymama, egy amnéziás anya, egy skizoid pasas, egy kamasz, aki kicsit sokat füvezik, egy szökött rab és egy drogos – ők hát a Tökéletlenek.

Szép Ernő: Kávécsarnok/Május Jegyvásárlás
13 Esemény

Szép Ernőről sok mindent lehet, sőt érdemes tudni.

FRANCIA SZOBALÁNY Jegyvásárlás
13 Esemény

Jacques Deval: FRANCIA SZOBALÁNY vígjáték

L'art pour l'art - Mintha elvágták vol Jegyvásárlás
13 Esemény

radikális kikapcsolódás (jelenetek a múltból és a jövőből)

Rendezők Viadala Jegyvásárlás
13 Esemény

Improvizált stílusjáték filmes műfajok és a közönség ötletei alapján. Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze.