Koncert, zene

830 program


A világhírű dán baritont alighanem akkor zárta végérvényesen szívébe a Müpa közönsége, amikor A nürnbergi mesterdalnokok 2013-as produkciójában egy fájdalmas térdprobléma miatt mankóval volt kénytelen járni a színpadon, de ezt a kényszerűen vállalt mozzanatot is képes volt beépíteni felejthetetlen alakításába.

A koncerten elhangzanak Cserháti Zsuzsa, Demjén Ferenc valamint Máté Péter közismert slágerei a rendkívül sokoldalú művésznőtől megszokott könnyed, átütő, tiszta stílusban.

A Zongora - Jakobi Koncertek

Don Giovanni – ujjbábopera
(Paizs Miklós előadása)
A teljes Don Dzsovanni Leporello előadásában.

Ünnepi hangulatú, nagyszabású Karácsonyi koncertshow-val várunk titeket 2024.12.28-án a Főnix Arénában, ahol a 80-as évek egyik legnagyobb világsztárja mellett hazánk ikonikus zenekara, a Neoton Família is színpadra lép. Egy belépőjeggyel így két fantasztikus élőkoncerten is részt vehettek!

A közel 30 éves Cotton Club Singers, és a 40 esztendős Hot Jazz Band közös produkciója hangzásában, valamint látványában egyedülálló értéket képvisel.

A zenekar eddigi fennállása alatt kb. 6200 koncertet adott külföldön és idehaza, 2024-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ünnepli az 1979-ben indult és 45 éve tartó sikertörténetét.

A Cziffra emlékkoncert sorozat a 2024. novemberében, a Magyar Zene Házában nyíló Cziffra Vándorkiállítás felvezető eseményeként hirdeti a valaha élt, egyik legnagyobb magyar zongoraművész életéről és munkásságáról készült tárlatot. A zongorista zseni művészetének sokoldalúságát ismerhetjük meg Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője és vendégművészei interpretálásában.

A Middlemist Redből és a Mordáiból ismert Nóvé Soma énekes-gitáros, és az elektronikát és basszusgitárt megszólaltató Riederauer Dániel párosa 2019-ben mutatkozott be Samurai Drive-ként.

A Szolnoki Szimfonikusok következő hangversenye a Zeneakadémia Nagytermében: A ZENÉT SZOLGÁLÓ VIRTUOZITÁS.
Az együttes karmestere ez alkalommal Massimo Belli

akár -20%
R. Strauss: Ariadne auf Naxos Jegyvásárlás
13 Esemény

Hagyomány, hogy a BFZ évada új operaprodukcióval indul. Fischer Iván a legváltozatosabb műveket választja ki Mozarttól Monteverdin át Brittenig, és nemegyszer fordít egyet azon a bizonyos csavaron.

A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak.

Varnus Xaver orgonahangversenye a Téglási Református Templomban.

A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubai nép elsőszámú kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar a 2024-es világkörüli utolsó turnéjára kiegészült a világhírű Tropicana Club szólótáncosaival és így egy különleges műsorral várja mindazokat, akik egy igazi karibi élményre vágynak.

Műsor / Programme:
J. S. Bach: d-moll toccata és fúga – on the great pipe organ / a BAZILIKA NAGY ORGONÁJÁN
W. A. Mozart: Requiem

2021. szeptemberében 55. évadát kezdte meg a Dixie Klub a Pinceszínházban.

Balázs János zongoraestje – „Polonéz és rapszódiák”

A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL VÁRJON DÉNES JÚNIUS 16-I TELTHÁZAS KONCERTJÉT 17-ÉN MEGISMÉTELJÜK!

A francia zene - akárcsak a francia konyha - kifinomultságáról híres, az ízek és a színek tökéletes összhangjáról, a részletek kidolgozottságáról. Igazi ínyencség.

A nemzetközi historikus régizenei előadópraxis egyik legjelentősebb képviselője, a világhírű holland csembaló-, orgonaművész és karmester, Ton Koopman idén októberben tölti be 80. életévét.

Péterfy Bori énekesnő-színésznő pályafutása a kilencvenes évek elején kezdődött Budapesten, ahol a
virágkorát élő alternatív színházi közeg aktív szereplője, később pedig a Nemzeti Színház tagja volt.

A funkos/funkys pop-rockban utazó Honeybeast nevéhez számtalan album, illetve sláger fűződik, melyek közül kiemelkedik A legnagyobb hős című 2014-es szerzemény, 24 milliós (!) kattintásszámmal.

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Parkszínpad (szabadtéri színpad)
Esemény kezdése: 2024. 05. 11. (szombat) 20.00

akár -10%
GREGORY PORTER Jegyvásárlás
13 Esemény

2016-ban pályafutása első magyarországi koncertjét Veszprémben adta, most pedig 8 év után ismét visszatér a királynők városába Gregory Porter amerikai jazz-soul énekes, aki az elmúlt évtized egyik legnagyobb jazz világsztárja. Porter globális jelenség, azon kevés előadók egyike, aki képes arra, hogy zenéjével tömegekhez juttassa el a kortárs jazzt.

Rúzsa Magdi hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője, a rádiós frekvenciákon a legtöbbet játszott előadó, aki 2024. augusztus 31-én újra a Tokaj Fesztiválkatlan színpad lép fel.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!